Pára a hallókészülék csőben – a jelenség, ami a hallásvesztés velejárója

Az utóbbi napokban biztosan észrevetted már, hogy pici vízgyöngyök ülnek meg a hallókészüléked csövében, ami a fülillesztékedet és a gépházat köti össze. Lehet, hogy átsuhant rajtad, hogy miért pont most telepedtek meg ott, vagy hogy mit kellene csinálnod vele. Ki kellene rázni onnan? Vagy nem lesz semmi baj?

Pára a hallókészülék csőben - a jelenség, ami a hallásvesztés velejárója

Forrás: Unsplash

Most tiszta vizet öntünk ebbe a pohárba is!

A pára légnemű halmazállapotú víz a levegőben, ami a hőmérséklet változásától függően változhat szilárddá vagy folyékonnyá. Pára formájában azonban jelen van körülöttünk, elfoglalja a teret, és hatással van az őt körülvevő környezetre: nedvességet képez, kicsapódik, kikristályosodik.

A körülöttünk lévő levegő azonban korlátozott mennyiségben képes a nedvességet megkötni. A hideg levegő kevesebb, a meleg levegő több nedvességet képes felvenni, és amikor a levegő páratartalma eléri azt a szintet, amit be tud fogadni, a felesleget leadja: ezt nevezzük a pára lecsapódásának.

Ez történik például a szemüvegen is, amikor a kinti hidegből belépünk egy meleg helyiségbe.

Ekkor ugyanis a helyiségben lévő levegő egy része, amelyik a szemüveggel érintkezik, lehűl. Így nem képes megtartani azt a páramennyiséget, ezért az lecsapódik a hidegebb felületre – a szemüveg lencséjére.

Ez a folyamat felelős a hallókészülék csövében képződő páracseppekért is.

Igaz, hogy a szemüveg felületén képződő pára egy idő után magától is eltűnik, ha a szemüveg felmelegszik a szoba hőmérsékletére, ám a hallókészülék esetében nem tanácsos ebben bíznod.

A hallókészüléked ugyanis egy apró számítógép, és nem tesz neki jót a nedves környezet.

A magas páratartalom és a nedvesség következtében ugyanis korrodálódhatnak az elektromos alkatrészek, és lerövidíthetik hallókészüléked élettartamát.

Érdemes hát megtenned az óvintézkedéseket azokon a helyeken, vagy azokban az időszakokban, amikor a hallókészüléked ki van téve nagy hőingadozásnak. Mi most összegyűjtöttük azokat a helyzeteket, amikor leginkább fennáll a hőingadozás lehetősége.

Pára a hallókészülék csőben - a jelenség, ami a hallásvesztés velejárója

Forrás: Unsplash

Fürdőszoba

Vannak, akik gyakran a kádba vagy zuhany alá lépés előtt veszik csak ki a hallókészüléküket, és kiteszik azt az egyik polcra. Van, aki a fülében is hagyja, ám mi azt tanácsoljuk, hogy ne tedd ezt!

A fürdőszoba légköre ugyanis – különösen, ha kedveled a forró zuhanyt – , hamar túltelítődik, és a pára mindenhová kiül: a csempére, a tükörre, a bőrödre, és a hallókészülékedre is.

Hagyd inkább a szobádban a hallókészüléked, és csak akkor tedd vissza a füledbe, ha végeztél, és megszárítkoztál, és a hajad is száraz.

Wellness hétvége

A fürdőszobához hasonló környezetekben is fokozottan fennáll a párásodás lehetősége. Tehát, ha wellnes hétvégét tervezel, vagy szeretsz szaunázni, uszodába jársz, ne vidd magaddal a hallókészülékeidet ezekre a helyekre.

Zárd el őket a szekrényedbe, vagy hagyd a szálloda szobájában.

Ilyen esetekben fokozottan gondoskodj arról is, hogy kiszárítsd a hallókészülékeidet erre alkalmas eszközökkel.

Pára a hallókészülék csőben - a jelenség, ami a hallásvesztés velejárója

Forrás: Unsplash

Hidegből a melegbe

Az évszakváltó időszakok során, amikor a hőmérséklet jelentős mértékben különbözik a benti helyiségek és a kinti közben, nagyobb eséllyel képződik pára a hallókészülékben. Nem ritka az sem, hogy a hallókészülék recsegni kezd, vagy elhalkul egy pillanatra, amikor kintről belépsz, vagy kimész otthonról.

Ilyenkor védd a hallókészülékeidet – akárcsak magadat – sállal, sapkával, hogy alkalmazkodni tudjon a hőmérséklet változáshoz.

Izzadós helyzetek

Az izzadtság és a felhevült test nem a hallókészülék legjobb barátja. Így ezekben a helyzetekben érdemes a hallókészüléked utógondozására nagyobb figyelmet szentelned. Tipikus ilyen helyzet a hosszan elnyúló forró nyári időszakok, vagy a sportolás, edzés.

Ilyenkor nem kell a hallókészülékedet kivenned a füledből, azonban a nap vagy az edzés végén mindig párátlanítsd a hallókészülékedet!

Mivel párátlaníts?

Amellett, hogy odafigyelsz ezekre a helyzetekre, érdemes száz százalékosan eltávolítanod a párát a hallókészülékedből, hogy az mindig száraz legyen, még az olyan napokon is, amikor több párás helyen is megfordultál. Ezt különféle eszközökkel érheted el.

Léteznek párátlanító dobozok, amelyekbe helyezve a hallókészülékeidet, teljesen kiszárítják azt, mindössze pár óra alatt. Mindig kikapcsolt állapotban, elem nélkül tedd be a hallókészülékedet a dobozba, így biztonságosan használhatod. Vannak UV-fénnyel dolgozó párátlanítók is, amelyek nem csak szárítják a hallókészülékeidet, hanem fertőtlenítik is.

Így csökkentheted az esélyét annak, hogy a füledbe bármilyen szennyeződést bejuttass, ami esetleg fertőzést, irritációt alakíthat ki.

Mikor és hányszor használjam?

A párásabb, izzadósabb helyzetek után érdemes rögtön bedobni a hallókészülékeidet a párátlanítóba, egyébként pedig elég, ha naponta sort kerítesz rá. A legjobban úgy építheted be ezt a napi rutinodba, hogy minden este, amikor egyébként is kiveszed a füledből őket, a párátlanítóba hagyod reggelig. A gép ugyanis automatikusan befejezi a szárítást egy idő után, így reggelig is benne maradhatnak a hallókészülékeid.

Elő a kézi pumpával!

Ha nagy, kicsapódó párát látsz a hallókészüléked csövében – különösen a hajlatoknál – akkor válaszd le az illesztéket a hallókészülékedről, és használj szárító pumpát. Ezzel pillanatok alatt át tudod fújni a járatokat, és ki tudod szárítani azokat.

Ezeket az eszközöket nálunk is be tudod szerezni, keress minket bátran Halláspontjaink valamelyikén.

Megnézem, melyik van hozzám legközelebb

A hallásvesztés kötelezettségekkel jár, ilyen a hallókészülékedről való gondoskodás is. Ám, ha megfelelően gondozod, hosszú-hosszú évekig kiszolgál téged, és magas életminőséget biztosít a számodra azzal, hogy hallhatóvá teszi számodra a hangokat.

Ingyenesen hívható telefonszám: 06 (80) 62-00-62

Írj nekünk!

Szeretnél naprakész híreket kapni a hallás világából? Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, vagy iratkozz fel hírlevelünkre!