Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Most értél haza az egyik fesztiválról, és már csomagolsz a másikra? Bepakoltad az aszpirint, a túlélő kézikönyvet a macskajajhoz, a ruhát hideg időre, meleg időre, de a füleidre vajon gondoltál-e pakolás közben?

Ha gyakorlott fesztiválozó vagy, akinek a nyár végére alig marad szabad szabad bőrfelület a csuklóján, akkor biztosan gyakori vendég nálad a koncert utáni csengés bongás a füledben.
Talán annyira hozzászoktál már, hogy csak legyintesz rá:

Majd elmúlik.

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Forrás: Pexels

És az esetek nagy részében így is történik: kialussza az ember reggelre a koncertek és bulik után. Mert a fül csodálatos egy szerkentyű.

Hogyan hallunk?

A hangok beáramlanak a füljáraton, megrezegtetik a dobhártyát, és a középfülben lévő hallócsontocskák felerősítik ezeket a rezgéseket, és továbbítják a belső fülbe, a folyadékkal teli csigába. Az itt található szőrsejtek a rezgéseket elektromos jelekké alakítják, és így továbbítódnak a hallóidegen át az agyba, amely értelmezi a hallottakat.

Azonban, ha a szőrsejteket túl nagy inger éri, olyan erősen rezeghetnek, hogy akár meg is sérülhetnek.

Például túl erős inger a túl erős és tartós ideig tartó zene is. A tartósan 70 dB feletti zaj már túlterheli a szőrsejteket, olyannyira, hogy el is törhetnek.

A szőrsejtek tövében lévő szenzorok azonban ilyenkor sem kapcsolnak ki, hanem halk, állandó jelet továbbítanak az agy felé, anélkül, hogy bármilyen hangforrást érzékelnének. Így jön létre a fülcsengés.

A szőrsejtek egy idő után regenerálódnak, ilyenkor megint csak akkor érzékel hangokat az agyunk, ha tényleg hallunk is valamit.

Egy idő után azonban a szőrsejtek nem képesek regenerálódni, ilyenkor van az, hogy nem sikerül kialudni a fülcsengést. Rosszabb esetben pedig halláskárosodás lép fel.

A koncerteken nagy a zaj. Előfordult már, hogy 100 dB-t mértek, ami jelentősen károsítja a szőrsejteket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a fesztiválokon is védd a füled a túl nagy zajtól.

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Forrás: Pexels

Pakolj be a táskádba füldugót is!

Bizony, ezek a pici tárgyak jelentős szerepet töltenek be a hallásvédelemben. Nem engedik, hogy a káros zaj bejusson a füledbe, megkímélnek a fülcsengés okozta kellemetlenségektől, és óvják a hallásodat is.

,,De akkor a zenét nem fogom élvezni!”

-hallani sokaktól. Nagy ellenérzés van az emberekben a füldugó iránt. Sokan még mindig azzal az érzéssel párosítják a füldugó viseletét, hogy eldugít, hangot torzít, zavaró érzést okoz a fülben. Pedig füldugó és füldugó között is van különbség.

Az eldobható füldugók többsége habból vagy szilikonból készül, és könnyen beszerezhető például gyógyszertárakban. Jó szolgálatot tesznek alvás közben, ha nem tudunk a másik horkolásától aludni, de az erős zajokat is kiszűrik.

Ennél komplexebbek a zajszűrő betétes füldugók, amelyeket már forgalmazóktól tudsz beszerezni. A forgalmazók pedig a különféle füldugókat különféle élethelyzetekre is gyártanak – legyél akár zenész, lelkes koncertező, motoros vagy erős zajkörnyezetben dolgozó munkás.

Tévhit tehát, hogy egy füldugó rontaná a zenei élményt. Sőt! Ha jól választasz, akkor a zenét nagyobb biztonságban, tisztábban élvezheted.

Érdemes az audiológusodat is felkeresni, aki akár a te hallásgörbédhez, és a te füleidhez megfelelő méretű füldugót is tud adni.

Mit tehetsz még a füleidért?

  • Ne csápolj a kedvenc zenekarod dalaira a hangfalak mellett, inkább keress helyet messzebb a színpadtól.
  • Ha tudod magadról, hogy sokat jársz koncertre, és eddig nem figyeltél oda arra, hogy füldugóval védd a hallásodat, szerezz be egy füldugót!
  • Járj el rendszeresen hallásszűrésre, hogy biztos legyél benne, hogy nincs semmilyen hallásproblémád.

Az ember, addig, amíg egy nap arra nem kel, hogy a csengés nem múlik a fülében, addig nem tudja elképzelni, milyen érzés az, hogy soha nincsen csend. Sajnos, sokszor csak akkor kapnak észbe, amikor már késő, pedig egy jó füldugó jelentősen csökkenti annak a kockázatát, hogy sérüljön a fülünk és a hallásunk zajos környezetben.

Te ne legyél az, aki túl későn kap észbe, inkább keresd fel minket Halláspontjainkban, és segítünk kiválasztani a számodra legmegfelelőbb füldugót, és megvizsgáljuk a hallásodat is!