Mossuk le a stigmát a halláskárosultakról – Ki, Mi, Miért és Hogyan?

Le kell mosnunk a megbélyegzettséget, ami a halláskárosodást övezi. Az élet és a józan ész a megoldás – a te józan eszed. A kutatások azt mutatják, hogy egy enyhe halláskárosodás esetén kétszer nagyobb a veszély az elmebaj kialakulására, mint egy normál hallású ember esetében. A kockázat pedig a halláskárosodás mértékével arányosan emelkedik.

Egy, a Johns Hopkins egyetemen több mint 6 éven át tartó vizsgálat eredményeképpen kimutatták, hogy az idősebb korú halláscsökkenéssel élők kognitív képességei 30-40%-al gyorsabban csökkentek, mint az ugyanolyan korú felnőttek esetében, akiknek a hallása normális volt. Emellett – átlagosan 3,2 évvel korábban, mint ép hallású társaiknál – jelentős károsodást is felfedeztek a kognitív képességeikben.

A halláskárosodás nagyobb gyakorisággal hozható kapcsolatba a szívrohammal, diabetes-el illetve depresszióval is..

Ki a hallássérült valójában?

A halláskárosodás nem egy elszigetelt jelenség. Valójában sokkal magasabb a halláskárosultak száma, mint azoké összesen akiknél cukorbetegséget, Alzheimer-kórt, autizmust, vagy csontritkulást diagnosztizáltak.

Mossuk le a stigmát a halláskárosultakról - Ki, Mi, Miért és Hogyan?

Fénykép: beyound-horizons.com

Tény, hogy a halláscsökkenés közvetlenül nem végzetes, de észrevétlenül rombolja le az életminőséget, mert sok más betegség mellett az elszigeteltséget, a depressziót és a túl korán érkező demenciát hozza magával.

Shari Eberts: „A sok halláskárosult egyike vagyok. Az én halláskárosodásom genetikai eredetű, így már a 20-as éveim közepén elkezdődött. Azóta csak egyre rosszabbá vált. 10 évembe került hogy kikerüljek a saját börtönömből, amit főleg a halláskárosodásom miatt érzett megbélyegzettségem épített körém. Az apukám a vélt és valós előítéletek miatt eltitkolta a halláskárosodását, és az anyukám hasonló okok miatt nem támogatta, hogy én hallókészüléket kaphassak és viselhessek.”

Valójában a legtöbb embernek átlagosan 7 évre van szüksége ahhoz, hogy megkapja a hallókészüléket, onnantól számítva, hogy valójában szüksége lenne rá. A késedelem oka részben a tagadás, de nagy részben az előítélet. Ennek meg kell változni!

Mi is a halláskárosult stigma?

Nehéz kitalálni, hogy pontosan mi is a bélyeg, amit a halláskárosodásra ragasztanak az emberek…

Talán öregek a halláskárosultak? Ostobák? Csúnyák? Nem menők? Talán olyanok akik nem érik meg a plusz fáradságot, hogy beszélgess velük? Vagy ez így mind együtt?

Bár még a halláskárosultakra ragasztott stigma igazi miben léte sem egészen világos, mégis nagyon sokan közülük érzik azt.

Természetesen az előítéletek egyike sem igaz. A halláskárosodással élők életkora megoszlik az újszülöttől az idős korig, és az erősödő zaj szennyezettségnek köszönhetően ma már egyre gyakoribb a tinédzserek között is.

Mindemellett a halláskárosodással szembeni előítélet elég különös és logikátlan is, hiszen nincs hátrányos megkülönböztetés azokkal szemben akik szemüveget viselnek, kerekes széket vagy műlábat használnak. Talán az az ok, hogy a halláskárosodás láthatatlan, emiatt a megléte sem nyilvánvaló?

Sokkal könnyebb a többiek számára, hogy a halláskárosult embert ostobának vagy gorombának könyveljék el, amiatt mert nem megfelelően válaszol egy kérdésre, – miközben a valóság az, hogy az az ember talán csak nem hallotta amit mondtak neki?!!?!?

Miért olyan fontos hogy eltüntessük az előítéletet a halláskárosultakkal szemben?

Azok, akiknek előnyére válna a kezelés, az előítélet miatt sajnos mégsem veszik igénybe azt.

Kimutatták, hogy 3-ból 1 (igen, több, mint 30% !!!) azoknak 70 vagy ennél idősebb halláskárosult felnőtteknek a száma, akik hallása a készüléknek köszönhetően javulhatna, de mégsem használtak, sőt sosem próbáltak ki hallókészüléket. Ugyanez az arány még ennél is alacsonyabb (kb. 16%) a 20 és 69 éves kor közöttiek esetében. Ezen a komoly egészségügyi problémán – ami összefügg a kezeletlen halláskárosodással – változtatni kell.

Hogyan tudnál segíteni a halláskárosultakat övező előítélet eltüntetésében?

  • Éves orvosi szűrővizsgálat részeként vizsgáltasd meg a hallásod és buzdítsd a barátaidat és a családod is ugyan erre!
  • Ha halláskárosodásod van, akkor kezeltesd. Menj el egy audiológushoz hogy megismerkedhess a korszerű és szinte láthatatlan hallókészülékekkel!
  • Ha van hallókészüléked akkor használd is! Időbe telik a tökéletes beállítás elérése, de megéri.
  • Ne rejtsd el a halláskárosodásodat! Légy őszinte a veszteségeddel kapcsolatban és hidd el, hogy fokozatosan csökkenni fog másokban az előítélet
  • Mutasd meg, hogy a hallás valami olyasmi amit értékelni kell. Óvd a hallásod és segíts másoknak, hogy megvédjék a saját hallásukat azzal, hogy füldugót ajánlasz nekik vagy akár azzal, hogy letekered a hangerőt.

Ne várj tovább, látogass meg minket! Ingyenes hallásszűrésen itt jelentkezhetsz!

Szerző: Tompa Annamária
Forrás: livingwithhearingloss.com; Shari Eberts