Betűméret

Category Archives: Aktuális

Lehet még jobb a hallás! – fogadd meg, hogy így teszel tudatosan a jobb hallásélményedért!

Lehet még jobb a hallás! - tennivalók a jobb hallásélményért!

Lehet még jobb a hallás! – fogadd meg, hogy így teszel tudatosan a jobb hallásélményedért!

Már 2020 elejét tapossuk, így itt az ideje annak is, hogy új lapot nyissunk az élet egyes területein. Miért ne tennél így te is a hallásodért? Nyiss egy új fejezetet annak érdekében, hogy a hallókészülékeddel jobban hallj! Mondjuk, hogyan érdemes nekikezdened!

Sokan megelégednek azzal a hallókészülék vásárlása után, hogy megvan az új hallásjavító eszközük, azt az audiológusuk beállította, kaptak egy hallásélményt és egyfajta beszédértést, amivel együtt kell élniük életük végéig. De az igazság az, hogy nem kell ennyivel megelégedned.

A hallásélmény csak pillanatnyi dolog és változtatható.

A technológia ugyanis folyamatosan változik, és egy kis beállítás változtatással, hallókészülék váltással vagy kiegészítő eszközzel jelentősen változhat a hallásélményünk – pozitívabb irányba.

Tehát, amikor megkapod a hallókészülékeidet, ne dőlj hátra, ne ülj ölbe tett kézzel, hanem mindig legyél résen, járj nyitott szemmel, hogy időben észrevedd, hogy tehetsz valamit azért, hogy a hallás, amivel pillanatnyilag élsz, még jobb legyen! Három dolgot kell megfogadnod ennek érdekében.

#1 ,,Mindig utánanézek, hogy mik a technológiai újítások.”

A hallókészülék technológia ma már legalább olyan szinten követi a trendeket, mint egy okostelefon, és ez nemcsak azt jelenti, hogy egyre nagyobb erősítésre képesek az újabb hallókészülék modellek, miközben csökken a méretük, hanem sok más forradalmi funkciót is kínálnak:

Lehet még jobb a hallás! - tennivalók a jobb hallásélményért!

Forrás: Unsplash

  • vezeték nélküli kapcsolódás más okoseszközökhöz,
  • hallókészülék irányítása okostelefonról,
  • hallókészülék keresése annak elvesztése esetén,
  • új lehetőségek a beállítások terén (például egy adott helyszínhez rendelhetsz egy beállítást)
  • újfajta hangfeldolgozás,
  • bővülő dizájn választék,
  • egyre jobb ütés-por-és vízállóság,
  • zajszűrés, hogy háttérzajban érthetőbb legyen a beszéd.

És ez csak néhány a sok közül. Ma már egyre jobban törekednek a gyártók arra, hogy a hallókészülék legyen az új okostelefon: mindenki megtalálja a saját ízlésének és technológiai elvárásainak megfelelőt.

Éppen ezért, fogadd meg, hogy akárcsak amikor figyeled, hogy milyen változás történik a világon a kultúrában, a telefon vagy autógyártásban, úgy kövesd figyelemmel azt is, hogy a hallókészülék piac milyen újításokkal áll elő, és próbáld is ki azokat a próbahordások alatt!

Így fogod tudni megtalálni azt a hallókészüléket, amelyik jobbá tudja tenni a hallásélményedet!

Lehet még jobb a hallás! - tennivalók a jobb hallásélményért!

Forrás: Unsplash

#2 ,,Spórolok a hallókészülékemre!”

Hat évente jár le a TB támogatott hallókészülékek kihordási ideje. Ekkor lehet új hallókészüléket választani a támogatott hallókészülékek listájáról. Ám a támogatott készülékek között is vannak árbeli különbségek, ahogyan a listán kívül is elérhetőek még újabb hallásjavító eszközök.

A hallásunk egy olyan dolog, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy jó munkahelyet találjunk, jó szociális kapcsolatokat építsünk ki, és boldog életet alakíthassunk ki magunk körül. Éppen ezért meg kellene előzni azt, hogy amikor lejár a kihordási idő, ne engedhesd meg magadnak azt a hallókészüléket, amelyik ténylegesen jobb hallásélményhez juttat téged.

Éppen ezért, ahogyan a ház, egy új tévé vagy laptop, esetleg okostelefon vásárlása előtt, úgy a hallókészülék vásárlása előtt is dolgozz ki egy költségvetési tervezetet!

Hat éved van összespórolni egy nagyobb összeget a jövendőbeli új hallókészülékedre. Nézd meg, milyen árban van egy mostani csúcstechnológiájú hallókészülék, és tervezd meg a spórolás egyes lépéseit, hogy amikor az új készüléket kell kiválasztanod, azt a szíved szerint tehesd!

#3 ,,Élek a technológia adta lehetőségekkel!”

Ma már nem csupán a hallókészülék az, ami változtathat a hallásélményeden. Számtalan kiegészítő technológia létezik már, ami még magasabb szintre emeli a hallásodat, és megoldja azokat a nehézségeket, amelyeket a hallókészülék már nem tud megoldani.

Lehet még jobb a hallás! - tennivalók a jobb hallásélményért!

Forrás: Unsplash

A vezeték nélküli technológia, az adó-vevő, az FM rendszerek mind hozzásegítenek ahhoz, hogy:

  • leküzdd a háttérzaj okozta nehézségeket,
  • jobb legyen a beszédértésed,
  • fókuszáltan tudj egy hangforrást élesen hallani,
  • könnyebben tudj telefonálni,
  • és társas helyzetekben beszélgetni.
Fogadd meg, hogy legalább kipróbálod ezeket az eszközöket, hogy adnak-e neked segítséget az egyes helyzetekben. Itt bővebben is olvashatsz arról, miképpen tudod kihasználni az egyes technológiákat, így könnyebben át tudod gondolni, hogy melyik eszközre, melyik helyzetben lehet szükséged.

Ha bármilyen kérdésed van a jövő hallókészülékes technológiáit illetően, akkor jelentkezz be hozzánk egy ingyenes hallásvizsgálatra! A hallásmérés után megmutatjuk, milyen hallókészülékek megfelelőek számodra, és helyben ki is próbálhatod kommunikációs kiegészítő eszközeinket is!

Időpontot foglalok!

Ingyenesen hívható telefonszám: 06 (80) 62-00-62

Írj nekünk!

Szeretnél naprakész híreket kapni a hallás világából? Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

 

2019 a hallás éve volt nektek – ezt akartátok tudni az elmúlt évben a hallásotokról!

2019 nektek a hallás éve volt

2019 a hallás éve volt nektek – ezt akartátok tudni az elmúlt évben a hallásotokról!

A statisztikánk azt mutatja, hogy 2019 sokatoknak a hallás éve volt. Sokat olvastatok a hallásvesztés, hallássérülés, hallásgondozás és hallókészülék témájában, szerettétek volna jobban megismerni saját magatokat, a lehetőségeiteket és a hallásállapototokat. Összeszedtük, 2019-ben melyek voltak a kedvenc cikkeitek ezekben a témákban.

2019 nektek a hallás éve volt

Forrás: stock.adobe.com

#1 Láthatatlan hallókészülék

Van az olvasóink között egy réteg, akikre igazak az alábbiak:

  • nem szeret szemüveg mellett fül mögötti hallókészüléket hordani,
  • nem tudja elviselni a hallókészüléket a fülében,
  • nem szereti, hogy látszik a hallókészüléke,
  • nem segített neki a hagyományos hallókészülék,
  • vagy valamilyen okból nem hordhat fül mögötti hallókészüléket.
Ők szerették nagyon ezt a cikket, ami egy olyan láthatatlan hallókészülékről szólt, amelyik megoldotta a fenti problémákat.

#2 Te tudod, milyen típusú hallássérülésed van?

Fontos dolog, hogy tisztában legyünk azzal, milyen típusú, mértékű hallássérülésünk van, hiszen így könnyebben megértjük annak természetét, határait, lehetőségeit. Sokan keresték éppen ezért ezt a cikket, amiben pontosan bemutattuk az egyes hallásvesztés típusokat. Ha még nem olvastad, akkor most derítsd ki, hogy te melyik típussal rendelkezel! De ha a cikk elolvasása után is bizonytalan vagy, akkor gyere el hozzánk hallásmérésre, és kiderítjük!

#3 Vízálló hallókészülék

Az egyik legsürgetőbb probléma, amire keresték a választ, az volt, hogyan lehet a vizes élményeket megtartani nagyothalló hallókészülékesként. Erre röviden és tömören itt adtunk választ.

#4 5 mód ahogyan a hallókészülék segít tovább élni

Sokan voltak kíváncsiak a hallókészülék viselés előnyeire és pozitívumaira is. Nem csoda, hiszen nem mindenkinek könnyű elfogadni azt, hogy hallókészülékre kell támaszkodnia. Mi pedig itt szépen összegyűjtöttük, hogyan képes gyökeresen megváltoztatni az életedet egy hallásjavító eszköz.

#5 6 dolog, amit hallássérült tiniként tudnod kell

Tiniként nem könnyű megélni azt, hogy hallássérült vagy. Még épen hallóként is a tinédzser korszak megterhelő. Minden zűrzavaros, keresed önmagad, keresed a jó válaszokat. Ha nagyon elvesznél, akkor ezt a cikket mindenképp olvasd el, mert jó kis útravaló lehet ahhoz, hogy sokkal kevesebb gyötrődésben legyen részed neked fiatalként, vagy a tinédzser nagyothalló gyerekednek, ha te vagy az apukája, anyukája!

2019 nektek a hallás éve volt

Forrás: stock.adobe.com

#6 Miért olyan fontos a hallásgondozás

Egyre többen tájékozódnak a hallókészülék választás mikéntje felől, mert szeretnék jól csinálni. Ennek egyik kulcsfontosságú része a hallásgondozás is, amiről hosszasan írtunk ebben a cikkünkben. Hol csúszhat hiba a folyamatba, miért nem szabad félválról venni, mi is a tét? Mindezekről szó esett!

#7 Ha ez a foglalkozásod, járj sűrűbben hallásszűrésre

Öröm volt látni, hogy a meglévő hallásotok védelme is érdekel: rengetegen olvasták ezt a cikket, hogy megtudják, vajon az ő foglalkozásuk köztük van-e? Ha te is szeretnéd megnézni, akkor lesd meg itt, és ha veszélyben van a hallásod, akkor térj be hozzánk egy hallásvizsgálatra!

#8 Ezért fontos, hogy mindkét füleden hordd a hallókészüléket!

Nagyon jól ismerjük azokat a kifogásokat, amelyeket akkor hallunk, ha arról megy az alkudozás, hogy csak az egyik fülbe szeretnének hallókészüléket, mert példának okáért az kevésbé látszik, vagy elég jól hallok én így is! Nagy örömünkre sokan voltatok kíváncsiak arra, hogy miképpen írunk arról, hogy a kétoldali hallókészülék viselés miért olyan fontos. Itt elolvashatod!

#9 Halláskárosodást övező frusztrációk

Az első hallókészülék viselése, és maga a nagyothalló lét nem mindig könnyű. Jellemzően vannak tipikus nehézségek, kellemetlen helyzetek, amelyekkel szembe találhatjuk magunkat. Sokan kattintottatok erre a cikkre, és szerették is, mert maradtak a cikk végéig: mi nemcsak azt írtuk össze, milyen frusztrációkkal találkozhatsz, hanem azt is, hogy azokat hogyan oldhatod meg! A cikkért kattints ide!

#10 Segítség, rosszul hallok! – most mit kell csinálnom?

Amikor először veszi észre az ember, hogy nem hall jól, gond van a hallásával, akkor érthető módon kicsit kétségbe esik. Hová menjen először? Minek kell történnie ilyenkor? Mi a helyes út? Ezt foglaltuk össze ebben a cikkben.

Ha maradt még bennetek bármilyen kérdés, akkor bátran keressetek fel bennünket! Elvégzünk ez ingyenes, gyors és fájdalommentes hallásmérést, és az alapján bármilyen kérdésedre választ tudunk adni!

Időpontot foglalok!

Ingyenesen hívható telefonszám: 06 (80) 62-00-62

Írj nekünk!

Szeretnél naprakész híreket kapni a hallás világából? Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

 

Készítsd fel már most a füledet az egyetemre!

Készítsd fel már most a füledet az egyetemre!

Készítsd fel már most a füledet az egyetemre!

Készítsd fel már most a füledet az egyetemre!

Forrás: Pexels

Nemsokára itt a szeptember, kezdődik a suli. Hallássérüléssel nehezített pálya a hallók között helyt állni, hiszen gyakran háttal magyaráz a tanár, kevesebb az információ, lemaradhatsz. Szerencsére vannak praktikák, amivel előre felkészülhetsz a nehézségekre, sőt, néhány lépés előnyt is szerezhetsz magadnak.

Vedd fel a kapcsolatot a fogyatékosügyi koordinátorral!

Ha eddig még nem tetted meg, vagy ez lesz az első éved a főiskolán, mindenképp nézd meg, ki az egyetemed fogyatékosügyi koordinátora. Ugyanis ő lesz az a személy, aki jogokat ad a kezedbe, amivel kérheted a könnyítéseket vizsgán, vagy ha elakadsz, segít.

Ő tudja pontosan elmondani, mi mindenben kaphatsz segítséget tanulmányaid során.

Nézz utána a lehetőségeidnek!

Beszélj sorstársaiddal, hogy ők hogyan oldottak meg egy-egy helyzetet az egyetemen, így te már felfegyverkezve vágsz neki a nehezebb helyzeteknek is.

  • Tudtad például, hogy kérhetsz írótolmácsot az előadásaidra?
  • Hogy szóbeli vizsga helyett írásban is vizsgázhatsz?
  • Hogy kérhetsz jegyzetelőt magad mellé, aki jegyzetel helyetted az órán?
  • Hogy a könyvtárban kikölcsönzött könyvek tovább nálad maradhatnak?
Készítsd fel már most a füledet az egyetemre!

Forrás: Pexels

Vedd fel a kapcsolatot a tanáraiddal!

Tájékoztasd őket a helyzetedről, és érdeklődj, hogyan tudsz a lehető legjobban felkészülni az órájukra, ha az előadást magát nem tudod jegyzetelni. Kérj szakirodalom listát, és kezdj el felkészülni belőlük már a tanév kezdetén!

Jó, ha tudod, hogy jogod van elkérni a tanároktól a diasorokat is, így, ha hasznosnak érzed őket, kérd el nyugodtan őket a tanárodtól!

Végeztess el friss hallásvizsgálatot!

Ha már régebben volt hallásvizsgálatod, keríts rá sort még iskolakezdés előtt. Lehetséges, hogy változott a hallásgörbéd, így pedig a hallókészülékedet is finomhangolni kell, hogy maximálisan kiszolgáljon téged a főiskolai évek alatt.

Ha pedig már ott vagy, beszéld meg az audiológusoddal, hogy nem szorulsz-e illeszték- vagy csőcserére, és tárazz be elemekből is.

Hidd el, kevesebb időd lesz egyetem mellett intézkedni ezügyben, hát még ha messzebbre kerülsz egyetemre, és egyre ritkábban jársz majd haza.

Nem véletlenül mondják, hogy a jó fodrászt ne cseréld le, ha beválik, nehéz másikat találni helyette. Ugyanez igaz az audiológusodra is.

Készítsd fel már most a füledet az egyetemre!

Forrás: Pexels

Ismerkedj meg a segédeszközökkel!

Rengeteg segédeszköz van a hallókészülékedhez, ami segíthet a kommunikációs helyzetekben neked. Az adó-vevőkkel tisztábban értheted a tanáraid beszédét, és a társas beszélgetésben is jó barátod lehet, ha leteszed az asztal közepére.

Az adó-vevők képesek együttműködni a tévével, a laptopoddal és a telefonoddal is. Ez azt jelenti, hogy az eszközeiden hallott hangot egyenesen a hallókészülékedbe küldi,

így olyan tisztán hallhatod a zenét, az előadó hangját, a telefon másik oldalán beszélőt és a videó anyagokat, mintha a hallókészülékedből jönne a hang.

Egy ilyen eszköz sokat segít abban, hogy könnyebben felkészülj a vizsgákra, és kevésbé fárasztanak majd le a mindennapok. Ráadásul biztosan könnyebben beilleszkedsz majd a csoporttársaid közé, ha könnyedebben felveszed a társas beszélgetések fonalát.

Keresd fel minket Halláspontjainkban , és kipróbálhatod ezeket az eszközöket nálunk is! Egy próbát megér!

Ingyenesen hívható telefonszám: 06 (80) 62-00-62

Írj nekünk!

Szeretnél naprakész híreket kapni a hallás világából? Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

 

Party-kellék: A hallókészülék

Party-kellék: A hallókészülék

Party-kellék: A hallókészülék

A nyár a bulik, fesztiválok, koncertek és partyk időszaka. A hallássérültek számára is. Azok, akik hallókészülékkel a fülükben indulnak szórakozni az éjszakába, még talán kicsit nevetgélnek is az anyai, baráti intelmeken: „Vigyázz, meg ne süketülj.” Ugyan már!

Van valami felszabadító gyengébb hallással érkezni egy hangos zenei rendezvényre. Hiszen egyszer csak kinyílik a világ. Mások a fények, színek, felpörög a hangulat, és nem kell izgulni, hogy nem hallasz jól. Egy bulin ugyanis mindenki kiabálva beszél a másikhoz, és akár háromszor is szívesen elmondja ugyanazt. El tudsz tűnni a tömegben, egy vagy a boldog emberek között, és senki nem bámul meg a készüléked miatt. Sőt, sokszor észre sem veszik a tompa fényviszonyok miatt.

A zene hangereje is tökéletes, sőt, sokszor számodra is már-már fülsüketítő. Egyrészt tehát magabiztosabb vagy, másrészt vergődsz a bizonytalanságban, hiszen a zenei részek között vannak szünetek, amikor megindul a társalgás, neked viszont iszonyatosan nehezedre esik kiszűrni a lényeget a tömeg monoton morajlása közül.

Fogadd meg tanácsainkat, és jobb lesz az estéd!

1. Ne szégyelld a hallókészüléked, és pláne ne hagyd otthon! Ma már sokféle design készülék létezik, amik megállják a helyüket a legdivatosabb helyeken is. Fogd fel úgy, mintha hallásjavító ékszert viselnél!

Party-kellék: A hallókészülék

Forrás: 123RF

2. A haverokkal, barátokkal mindenképp tudasd, hogy hallókészüléked van, és hogy ez mivel jár. Így maximálisan tudnak rád figyelni, és nem hagynak ott például a tömeg közepén, mert azt hiszik, hallottad, hogy át szeretnének menni a terem túloldalára. Sőt, a koncert utáni hamburgeresben sem fogsz extra csípős szószt kapni egy félreértés miatt…

3. Idegesít a koncert hangereje? Ekkor két megoldás van: vagy navigálsz a készülék-beállítások között (érdemes őket kipróbálni), vagy kiveszed. Attól függően, hogy mennyire vagy érzékeny a hangokra, és milyen fokú a hallásromlásod, egy hallásra káros zajokat kiszűrő füldugóra is szükséged lehet. Attól még, hogy már eleve sérült a hallásod, sajnos tovább romolhat, ha nem vigyázol.

4. A beszélgetést inkább koncert utánra tervezzétek, illetve vonuljatok el egy csendesebb helyre, ha lehet. Sokszor bőven elég, ha csak társalgáshoz teszed be a készüléket.

5. Figyelmeztesd a barátaidat! Ha nem védik a fülüket, a bulik után fülfájás, és fülcsengés lehet az osztályrészük. Nekik is ajánlott a már említett, hallásra káros zajokat kiszűrő füldugó.

Gond van a hallásoddal, de még nincs hallókészüléked? Gyere, segítünk választani! ingyenes hallásvizsgálatra ide kattintva tudsz jelentkezni.

Kellemes nyarat, jó szórakozást kívánunk: az Auditus Halláspontok hallásgondozói

Ingyenesen hívható telefonszám: 06 (80) 62-00-62

Írj nekünk!

Szeretnél naprakész híreket kapni a hallás világából? Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

 

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Forrás: Pexels

Most értél haza az egyik fesztiválról, és már csomagolsz a másikra? Bepakoltad az aszpirint, a túlélő kézikönyvet a macskajajhoz, a ruhát hideg időre, meleg időre, de a füleidre vajon gondoltál-e pakolás közben?

Ha gyakorlott fesztiválozó vagy, akinek a nyár végére alig marad szabad szabad bőrfelület a csuklóján, akkor biztosan gyakori vendég nálad a koncert utáni csengés bongás a füledben.

Talán annyira hozzászoktál már, hogy csak legyintesz rá:

Majd elmúlik.

És az esetek nagy részében így is történik: kialussza az ember reggelre a koncertek és bulik után. Mert a fül csodálatos egy szerkentyű.

Hogyan hallunk?

A hangok beáramlanak a füljáraton, megrezegtetik a dobhártyát, és a középfülben lévő hallócsontocskák felerősítik ezeket a rezgéseket, és továbbítják a belső fülbe, a folyadékkal teli csigába. Az itt található szőrsejtek a rezgéseket elektromos jelekké alakítják, és így továbbítódnak a hallóidegen át az agyba, amely értelmezi a hallottakat.

Azonban, ha a szőrsejteket túl nagy inger éri, olyan erősen rezeghetnek, hogy akár meg is sérülhetnek.

Például túl erős inger a túl erős és tartós ideig tartó zene is. A tartósan 70 dB feletti zaj már túlterheli a szőrsejteket, olyannyira, hogy el is törhetnek.

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Forrás: Pexels

A szőrsejtek tövében lévő szenzorok azonban ilyenkor sem kapcsolnak ki, hanem halk, állandó jelet továbbítanak az agy felé, anélkül, hogy bármilyen hangforrást érzékelnének. Így jön létre a fülcsengés.

A szőrsejtek egy idő után regenerálódnak, ilyenkor megint csak akkor érzékel hangokat az agyunk, ha tényleg hallunk is valamit.

Egy idő után azonban a szőrsejtek nem képesek regenerálódni, ilyenkor van az, hogy nem sikerül kialudni a fülcsengést. Rosszabb esetben pedig halláskárosodás lép fel.

A koncerteken nagy a zaj. Előfordult már, hogy 100 dB-t mértek, ami jelentősen károsítja a szőrsejteket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a fesztiválokon is védd a füled a túl nagy zajtól.

Pakolj be a táskádba füldugót is!

Bizony, ezek a pici tárgyak jelentős szerepet töltenek be a hallásvédelemben. Nem engedik, hogy a káros zaj bejusson a füledbe, megkímélnek a fülcsengés okozta kellemetlenségektől, és óvják a hallásodat is.

,,De akkor a zenét nem fogom élvezni!”

-hallani sokaktól. Nagy ellenérzés van az emberekben a füldugó iránt. Sokan még mindig azzal az érzéssel párosítják a füldugó viseletét, hogy eldugít, hangot torzít, zavaró érzést okoz a fülben. Pedig füldugó és füldugó között is van különbség.

Az eldobható füldugók többsége habból vagy szilikonból készül, és könnyen beszerezhető például gyógyszertárakban. Jó szolgálatot tesznek alvás közben, ha nem tudunk a másik horkolásától aludni, de az erős zajokat is kiszűrik.

Ennél komplexebbek a zajszűrő betétes füldugók, amelyeket már forgalmazóktól tudsz beszerezni. A forgalmazók pedig a különféle füldugókat különféle élethelyzetekre is gyártanak – legyél akár zenész, lelkes koncertező, motoros vagy erős zajkörnyezetben dolgozó munkás.

Felkészítetted a fesztiválszezonra a füleidet is?

Forrás: Pexels

Tévhit tehát, hogy egy füldugó rontaná a zenei élményt. Sőt! Ha jól választasz, akkor a zenét nagyobb biztonságban, tisztábban élvezheted.

Érdemes az audiológusodat is felkeresni, aki akár a te hallásgörbédhez, és a te füleidhez megfelelő méretű füldugót is tud adni.

Mit tehetsz még a füleidért?

  • Ne csápolj a kedvenc zenekarod dalaira a hangfalak mellett, inkább keress helyet messzebb a színpadtól.
  • Ha tudod magadról, hogy sokat jársz koncertre, és eddig nem figyeltél oda arra, hogy füldugóval védd a hallásodat, szerezz be egy füldugót!
  • Járj el rendszeresen hallásszűrésre, hogy biztos legyél benne, hogy nincs semmilyen hallásproblémád.
Az ember, addig, amíg egy nap arra nem kel, hogy a csengés nem múlik a fülében, addig nem tudja elképzelni, milyen érzés az, hogy soha nincsen csend. Sajnos, sokszor csak akkor kapnak észbe, amikor már késő, pedig egy jó füldugó jelentősen csökkenti annak a kockázatát, hogy sérüljön a fülünk és a hallásunk zajos környezetben.

Te ne legyél az, aki túl későn kap észbe, inkább keresd fel minket Halláspontjainkban , és segítünk kiválasztani a számodra legmegfelelőbb füldugót, és Megvizsgáljuk a hallásod is!

Ingyenesen hívható telefonszám: 06 (80) 62-00-62

Írj nekünk!

Szeretnél naprakész híreket kapni a hallás világából? Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, vagy iratkozz fel hírlevelünkre!