Hallókészülékkel együtt is vár a vízpart!

A hallókészülékesek vízparti tízparancsolata – I. rész

Sok hallókészülékes nyaraló kap hidegrázást attól, hogyha a társai fürödni, vagy csak szimplán vízközelbe hívják. Annak, akinek egy zuhanyzás esetén is ki kell vennie a készülékét, egy kajak-, vagy kenutúrára való meghívás valóságos rémálomnak minősül. Az invitálására pedig általában egy laza fejrázás a válasz, hiszen féltik hallásuk támogatóját, annak elektronikáját. Pedig némi odafigyeléssel ők is ugyanúgy élvezhetnék a víz hűsítő közelségét, mint mások!

Na mármost. Azok, akiknek „fülesük” van, általában egyúttal vízfóbiával is rendelkeznek. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a hallókészülékek nagy része nem, vagy csak igen mérsékelten vízálló, akkor ez nem is csoda. De egy kis szervezéssel mindent meg lehet oldani!

Természetesen most nem arra buzdítunk, hogy a készülékeddel egyetemben merülj el a vízben a fejed búbjáig, inkább óvatosságra intünk.

Persze, ha azon szerencsések közé tartozol, akiket vízálló hallókészülékkel áldott meg az Isten, most akár lapozhatsz is. De a többieknek, nos, elő kell venniük a szervezőkészségüket, ha vízpartra vágynak.

Most a hallókészülékesek vízparti tízparancsolata következik:

A hallókészülékesek vízparti tízparancsolata – I. rész

Forrás: unsplash.com

1. Tiszta sor, a készülék nem mehet veled be a vízbe.

Nem, még akkor sem, ha eszed ágában sincs lemerülni a vízbe nyaktól felfelé. Mindig felbukkanhat ugyanis egy tréfás kedvű ismerős, aki lenyom a víz alá, vagy egy hevesen pancsoló gyermek, aki egyrészt telefröcskölheti a füled is vízzel, vagy akár úgy érkezhet egy ugrásból, hogy elveszítve az egyensúlyod, te is a medence alján végzed pár pillanat erejéig.

A hallókészülékesek vízparti tízparancsolata – I. rész

Forrás: unsplash.com

2. A hallókészülék helye nem a pléden van,

óvd-védd egy szép kis tokba rejtve,és lehetőleg bízd rá valakire, amíg fürdesz. Még jobb, ha már a lezárt öltözőszekrényben, az autóban hagyod, ne adj isten, otthon. Ez utóbbi a legbiztonságosabb, ámbár tudjuk, hogy nehéz hosszú órákra nélkülözni a társaságát.

3. Ne menj egyedül a vízbe. Főleg, népes strandon ne.

Az ilyen helyeken nagy a mozgolódás, hatalmas a zsivaj. Jó, ha van veled egy jó társ, aki figyelmeztet, ha valaki épp utat kér, vagy túl gyorsan úszik feléd. A csúszda előtt is szuper, ha valaki tudja mutatni, mikor következel te, és leírja, vagy jelnyelvvel elmutogatja mi a teendőd, mik a biztonsági előírások.

4. Helyzetek, amikor a strandon is jól jön a készüléked:

jegyvételkor, információkéréskor, a büfék kínálatának elemzésekor, étkezésnél, napozáskor, a parton való csevegéshez, vagy épp, ha kimész a mosdóba. Ezek mind olyan helyzetek, amikor lehetőség, vagy szükség van a kommunikációra.

Hamarosan folytatjuk a második résszel!

Még nincs készüléked, de szeretnél? Jelentkezz ingyenes hallásvizsgálatra, hogy megtudd, mely készülék segítene neked a legtöbbet!